Az úszás a folyadékban történő mozgás összefoglaló neve. Tárgyak és állatok mozgását is szokták így nevezni, ám ez a szócikk kifejezetten az emberek vízben önerőből haladó mozgásával foglalkozik.
Az úszás sporttevékenység, amit versenyszerűen is lehet űzni, de szabadidős tevékenységként, valamint egészségmegőrzési -fenntartási célból is sokan kedvelnek.
Az egyik leghatékonyabb mozgásforma, hiszen a legtöbb izomcsoportot egyszerre mozgatja meg. Kicsi a sérülés és a túlterhelés veszélye.
Gerinc- és mozgásszervi bántalmakban szenvedőknek, baleseti ill. keringési rehabilitációban részesülő pácienseknek szokták egészségügyi célból javasolni.
Az úszás története
Az úszás valószínűleg egyidős az emberiséggel. Több ókori lelet is jelzi, hogy régen is kedvelt szabadidős tevékenység volt. Az ókori görögöknél az úszás az emberi műveltség fokmérője volt. Közéleti tevékenységet az nem vállalhatott, aki nem tudott úszni.
Annak ellenére, hogy az újkori olimpiákat nem tudnánk elképzelni úszósport nélkül, az ógörög olimpiákon nem volt ilyen versenyszám.
A rómaiak az egész birodalomban hatalmas csőhálózatokat építettek ki, hogy hódolhassanak fürdőszenvedélyüknek. Úszással kapcsolatos utalásokat a Bibliában is találhatunk.
A középkorban Európában a fürdés és az úszás erkölcstelen dolognak számított. Csak a 17. századtól vált ismét elfogadottá. Napóleon császár seregében a kiképzés részévé vált. A katonáknak ruhában, fegyveresen kellett csendben úszniuk.
Az úszás technikájának leírása
Az úszás technikáját először egy Nicolaus Winmann nevű nyelvész foglalta könyvbe, 1538-ban (Der Schwimmer oder ein Zwiegespräch über die Schwimmkunst).
A versenyúszás 1800 körül kezdett elterjedni. 1837-ben alapították az első német úszóklubot. Az első újkori olimpiától kezdve vannak úszószámok.
1908-ban alapították meg az úszók nemzetközi szervezetét, a FINA-t (Fédération Internationale de Natation).
Magyarországon a török hódoltság idején vált újra népszerűvé. A török időkben nálunk felfedezett termálvizek híresek voltak, számtalan utazó leírása népszerűsítette a magyar termálfürdőket. (Egy régi mondás szerint, az alföldi ember, ha bárhol is kicsit mélyebben szúrja le botját, termálvizet talál).
1880-ra tehető a sportúszás kezdete, ekkor rendezték az első versenyt Siófok és Balatonfüred között. Az első úszóklub 1893-ban, a Magyar Úszó Szövetség pedig 1907-ben alakult meg.
Az úszó stílusok alakulása
A korai időkben főképpen a mellúszás volt az elterjedt. Azonban a sportversenyek miatt a technikák folyamatosan fejlődtek. Kialakult például az oldalúszás, melynek során az ember a jobb és bal oldalán váltakozva feküdt a vízen, és húzott egyet-egyet a kezével, lábával pedig oldalirányú ollózást végzett.
1868-ban a Kutya-sziget bennszülötteitől eltanult úszásmódot hozta Európába John Trudgen. Sajátos úszásával Trudgen bajnokságokat is nyert.
1875-ben Matthew Webb 21 óra 45 perc alatt átúszta a Doveri-szorost (La Manche-csatorna), vagyis a Dover és Calais közötti távot, amely 20,6 angol mérföld (33,1 km).
1898-ban a Polinéz-szigetvilág törzseinek úszásmódját kiismerve az ausztrál Alex Wickham a mai gyorsúszáshoz hasonlító stílust dolgozott ki (váltott karmunka, hullámzó mozgású test).
Az ausztrál Arthur Cavill fejlesztette ki a hátúszást, ám az ő változatában a két kar egyszerre, lába pedig békatempóval mozgott. A hátúszást 1912-ben az amerikai Harry Hebner fejlesztette tovább a ma ismert változatra (váltott kar- és ollózó lábmunka), és nyert technikájával olimpiát 100 m-en.
A legfiatalabb úszásnem a pillangóúszás, amelyet a német Erich Rademacher mellúszás közben talált ki, amikor egy szoros célba való benyúlás során kiemelkedett a vízből, és szinte ráugrott a falra.
Sokáig mellúszó lábmunkával pillangóztak, csak 1936-ban jelent meg Higgins páros lábú, ún. delfin lábmunkája. A FINA 1952-ben ismerte el negyedik hivatalos úszásnemként a pillangót.
A négy úszásnem tehát a következő:
Az úszás fizikai és biológiai alapjai
Egy test akkor lebeg a folyadékban, ha tömege és a kiszorított víz tömege megegyezik. Mivel az emberi test nem egyforma sűrűségű mindenütt, ezért bizonyos részei a víz felett, más részek a víz alatt vannak.
Mivel az ember mellkasa levegővel van tele, lebegéskor ez a testrész inkább a víz felszínén, a végtagok pedig a víz alatt vannak. Erősebb csontozatú, illetve idősebb személyeknek általában rosszabb a vízfekvésük.
A nők és a gyermekek testsűrűsége általában kisebb, mint a férfiaké. Az úszás célja, hogy a vízben az emberre ható különféle hatásokat (súrlódási-, örvény-, közeg- és frontális ellenállás) kiegyenlítse, és a vízben történő előre haladást a legkisebb erőfeszítéssel segítse.
Vízben sokaknak gondot okoz, hogy nem érzik a lábuk alatt a talajt, emiatt begörcsölnek vagy pánikba esnek. Az ebből adódó koordinálatlan kapálózás miatt elsüllyedhetnek, és vízbe fulladhatnak.
Ezért nagyon fontos, még gyerekkorban megtanítani mindenkit legalább alap szinten úszni.
Az úszás egészségügyi vonatkozásai
Az úszás az egyik leghatékonyabb mozgásforma. A szervezet oxigénfelvétele és felhasználása egyensúlyban van. Ezáltal javul a tüdő-szív-keringési szervrendszerek teljesítőképessége.
Vízben könnyebb a hőleadás és kevesebb az izzadás.A víz ellenállása miatt intenzívebb munka végezhető, mint a szárazföldön. A felhajtóerő csökkenti viszont a testre nehezedő súlyt, így kíméli az ízületeket.
Túlsúlyos illetve mozgássérült személyeknek is javasolt, mert a gerincoszlopra és a csontozatra kisebb terhet ró.
Fejleszti a kondicionális- és koordinációs képességeket. A legtöbb izomcsoportot egyszerre és alaposan megmozgatja, erőt, állóképességet és rugalmasságot egyaránt biztosít.
Fontos szerepe van a testtartás javításában, ezért nemcsak a rekreáció, hanem a rehabilitáció területén is hasznos a vízben való mozgás. Így a csont-, ízületi bántalmak, szív- és érrendszeri betegségek, gerincdeformitások és balesetek, műtétek utáni terápiára is alkalmas.
Sokan idegnyugtatás céljából úsznak. A lelki nyugalom különösen csendes, természetes álló- illetve folyóvizekben érhető el.
Az úszás veszélyei
Alkoholos befolyásoltságú, szívbeteg, legyengült szervezetű, vagy felhevült testű személynek nem ajánlott vízbe menni. Ők könnyen görcsöt kaphatnak, és vízbe fulladhatnak.
Külön edzés nélkül veszélyes a 15 °C-osnál hidegebb vízben hosszabb időt eltölteni, mert a szervezet gyors kihűlésével járhat. Ismerünk azonban északi népeket, akik a jeges vízben is kellemesen „lubickolnak”, de a legtöbb embernek ez nem ajánlott.